Cumizavar

A kórházból megbélyegezve, hogy “kevés a tejem” engedtek haza, s kaptam tápszerhez receptet, hogy pótlást kell adjak Babácskának. Most vagyunk egy hónaposak és a kórház óta 1,2 kg-t gyarapodott. Az elvárás 600g. – Persze a receptet nem váltottam ki.

A kórházban az elején ugye 3 óránként hozták a babákat etetésre. Az én fiam minden második alkalmat végig aludt, ébresztgethettem, semmi haszna nem volt. Viszont igen hamar egymásra hangolódtunk és a technikája is kifogástalan volt. Egészen addig a pillanatig, míg ki nem kértem magam mellé rooming-inbe. Alig volt nálam Babácska, felböffentett valami fehér cuccot és fuldokolni kezdett. Kirohantam vele a nővérpulthoz. Útközben jutott eszembe, hogy le kellene nyomnom a nyelvét az ujjammal. Kapott is így levegőt, én meg kioktatást. Kétszeresen. Egyszer azért, hogy a babával kocsi nélkül közlekedem, másodszor meg azért, hogy szoptatás után legalább 10 percig büfiztetni kell. Itt kezdhetett volna gyanús lenni a dolog, ugyanis legalább 3 órája nem szoptattam a fiamat.

Ezt követően sírt. Cuppogott párat a mellemen, majd sírt, üvöltött, hogy “Leeh, leh…”. Ezt játszottuk. Cuppogás és sírás, miközben gőzerővel beindult a tejtermelés. Grófkisasszony, mint a babák nagy szakértője, megjegyezte, hogy éhes, lehet, mert a “leh” sírás az éhséget jelenti a babáknál… (Na, ha nem mondja, hülyén halok meg.) A játszócumi megnyugtatta a csöppséget, egy darabig. Nagy csodálkozásomra könnyen elfogadta és nem köpte ki, még csak el sem fintorodott a szilikon ízétől. Ez lehetett volna a második gyanús jel. A harmadik pedig az aranysárgából zöldbe váltó kaki.

Mindeközben beleégett a tudatalattimba Grófkisasszony mondása, hogy “Nincs tejem”. Most már magamra vonatkoztatva. Pedig volt az, éreztem, és azt is, hogy nem tud ürülni. Annyira telített volt, hogy Babácska nem tudott rendesen ráharapni és csak sírt pár nyamnyogás után, hogy nem jön a tej. Pedig jött az, csak nem úgy, ahogy szerette volna. És sírt, és sírt…. Én meg a már ismertetett okokból nem tudtam sem ellazulni, sem Babácskára ráhangolódni, sem józan ésszel gondolkodni. Így nem vettem észre időben, hogy bizony az én gyermekemnek a tudtomon kívül tápszert adtak, melynek következtében cumizavaros  lett.

Másnap dél környékén ismételten a “cuppogok párat majd üvöltök”-öt játszottuk. Ekkor robogott be kedvenc szoptatási tanácsadóm, és teremtett le, hogy sír a gyerek, és ő ezt nem szereti, mert ez azt jelenti, hogy nem foglalkozom vele. És hogy szoptassam meg. Mondtam nem tudom, mert nem megy. Nem jön neki úgy, ahogy szeretné… Persze meglátta a játszócumit és leteremtett, hogy ezért nem szabad cumit adni a csecsemőknek, meg cumiból etetni… Hiába mondtam, hogy én nem etettem cumiból… Mindegy volt. Lefektetett, amolyan katonásan, Babácskát mellém tette, a mellemet a szájába és közben jól megnyomkodta a bimbóudvart, s az elzáródott csatornákból elkezdett folyni a tej. Örök hálám érte. (Kegyetlenül fájt.)

Ezt követően szoktam rá arra, hogy a szoptatások alkalmával átballagtam Babácskával a csecsemőosztályra szoptatni. Egy nappal tovább bent marasztaltak minket a kórházban, mert nagy volt a súlyvesztés. Kiakadtam, sírtam, otthon akartam lenni, nyugalomban, csendben, féltem, hogy Grófkisasszonyt sem engedik haza… És akkor jöttek a bemérések. Szopi előtt, szopi után… Igény szerinti szoptatásnál egy élmény az egész. Főleg egy mozgó, síró csecsemővel. Szerintem nem is lehet olyan pontos méréseket csinálni. Volt, hogy alig jöttem vissza a szobába, mentem is vissza. Az egyik csecsemős kérdezte is, hogy óránként akarom szoptatni? – Hát, bizony előfordul, hogy most is óránként mellre teszem. Aztán alszik 4 órát. Nem olyan megterhelő ez – szerintem. Meg legalább jobban termelődik a tej. – Nem álltam le magyarázni, csak annyit mondtam, “Ha kell, akkor igen.”

Végül az utolsó nap magára szedett vagy 100 grammot, pótlás nélkül (!) és hazajöttünk a tápszerrecepttel, és hogy “pótlás szükséges”. Csak megjegyezném, hogy a szobában egyedül az én fiamon nem jelentkezett a sárgaság leghalványabb jele sem. Mindenki másén igen. – Úgy tudom, az előtej nagyon jó ellenszere a sárgulásnak, így arra következtettem, hogy kapott ő bőven belőle. És ha valahol van bőven előtej, akkor ott lesz bőven tej is.

Itthon a doktornővel megbeszéltük a történteket, támogatott is abban az elhatározásomban, hogy előbb nézzük meg, hogy alakul Babácska súlygyarapodása, és utána, ha kell, beszélhetünk pótlásról.

Szorgalmasan tettem mellre Babácskát. Igen, volt, hogy óránként. Volt olyan is, hogy félóránként. És volt olyan is, hogy 5-6 órát aludt utána. Ha kell neki a cici, megkapja. Most ez a legfontosabb. Az egész eredménye az lett, hogy 1,2kiloval  nőtt a testtömege, ami “átlagon felüli teljesítmény”, hogy a védőnőt idézzem.

Ennyit arról, hogy kevés a tejem és pótlás szükséges. Szerencsére a cumizavart is hamar leküzdöttük.

(Persze, ha szóltak volna a kórházban, hogy pótlást adnak a babámnak, adtam volna nekik cumifejet, meg meg is etettem volna. Kismanó nehezen szokott át a cicire, de az egészet megkönnyítette, hogy vettem olyan cumifejet, ami arra szolgál, hogy ciciről cumira szoktassa a babákat. Arra gondoltam, ha odafele működik, akkor visszafele is működni fog. És tádááám! Működött. Csak ajánlani tudom.)