Nagyon el voltam keseredve. Lassan egy hete járok NST-re a kórok házába, és tegnap előtt azt mondták, ma már úgy menjek, hogy ott is maradok és akkor pénteken indítják a szülést, ha addig nem szülök meg. Nem érzem, hogy hamarosan szülnék. Talán olyan 3-4 nap. Nem tudom… Ettől az egész szülesztéstől borsózik a hátam. Egyszer elég volt belőle.
Olvastam az oxitocinról; hogy az egy agyban termelődő hormon, ami a “forrásnál” örömérzetet okoz. Ha ezt a hormont kívülről kapom, a testembe, hogy méhösszehúzódásaim legyenek, az agyam az egész “hepajból” kimarad, és csak a fájdalmat érzem. És akkor olvastam azt is, hogy mennyire segíti a saját oxi termelését a simogatás, a szeretni és a szeretve lenni érzése…
Ekkor mentem át a másik szobából az alvók mellől és törtem ki zokogásban. Nagyon el voltam keseredve. Az éreztem, a testem nincs felkészülve még erre a szülésre. Azt éreztem, hogy a lelkileg nem állok még készen erre a szülésre. Azt éreztem, hogy iszonyatosan görcsös vagyok. Hogy nem tudom magam elengedni, nem tudok lazítani. Azt éreztem, hogy iszonyatosan hiányzik a szeretni és szeretve lenni érzése. Hogy az elmúlt hónapok alatt már nem jutott elég időnk a “te és én”-re, a “MI”-re. Minimálisra csökkentek az intim pillanataink Mr.K-val. Itthon többnyire Kismanóval foglalkozik, hogy ne rajtam ugráljon. Mire elalszik, rendre mi is elalszunk. A testem feszült és képtelen vagyok elengedni magam napközben, de már éjszaka sem megy a lazítás. Ehhez társul egy érzelmi gát, aminek talán anyámhoz és az ittlétünkhöz van jórészt köze.
Csak zokogtam. Mr.K. felébredt, odajött hozzám és átölelt. Legalább 20 percez sírtam a vállán, szavak nélkül és még utána is úgy maradtunk. 8 hónapnyi szorongás és feszültség kezdett el távozni belőlem. Utána éreztem, hogy megkönnyebbült a gerincem, a hátam, a vállam… A tartásom egyenesebb és könnyedebb lett. A lelkem is és a szívem is. Újra éreztem, hogy szeretek és szeretve vagyok. Jobban aludtam, boldogabban ébredtem. Az egész napot könnyebb volt végigcsinálnom.
Naponta kell kórházba járnom. Minden nap elmondják, hogy most már minden nap menjek vagy, ha erősödnek, rendszeresednek a fájások, vagy folyik a magzatvíz és a magzatmozgást figyeljem, ha van bármi, menjek. Tegnap nem mondták a “befekvősen kell már jönniket”, így rákérdeztem. Doktor úr azt mondta felesleges. Bizonytalan a terminus, meg helyi vagyok (20 perc séta a kórház, még így is), elég ha bejárok naponta, hetente kétszer csinálnak ultrahangot. Mondta, a 41. hét után szoktak betenni vmi méhszájtágítót, ha kérik a szülésindítást, de sok értelmét nem látja, mert sokszor császárba fulladnak ezek a kísérletek. De ha akarom…
“Akar a fene szülésindítást” – mondtam. Megjegyeztem Dr. P. nevét. Ma rá fogok hivatkozni, ha mégis be akarnának fektetni. Dr. P. felvillanyozta a napomat. Már nem szorongok a testem felkészületlensége miatt, a szülésindítás miatt. Úgy tűnik megkapom azt a 3-4 napot, amit úgy érzek még kell nekünk Babácskával, hogy ráhangolódjunk erre a szülésre. Most így érzem, hogy ennyi idő még kell nekem testileg, lelkileg. Az, hogy végre el tudom magam engedni, rengeteget segít. Eddig nem voltak jósló fájásaim. Akikkel csak beszéltem az elmúlt héten, mind görcsökről panaszkodtak, nálam meg semmi jele nem volt annak, hogy itt szülés lesz. Talán ma délután kezdtem el érezni ilyen jóslófájás féleségeket. Talán…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: