Nyílt levél egy szülészorvoshoz

“Kedves” Doktor úr,
valószínű Ön is ad a mai nap virágot a feleségének, lányának, nőismerőseinek, stb… Kérem gondoljon rám is. Nem kérek virágot, csak azt, hogy mikor szülni fogok, ne jöjjön a közelembe! De  tényleg! Ne tegye!

Én Önt arra kértem a méhszájvizsgálatomnál, hogy kicsit hagyja abba, mert nagyon fáj. Megértem. Én megértem, hogy a műszakja végén volt. Hogy fárasztó éjszakája lehetett. Értem én, hogy már csak az otthona melege és a hétvége járt a fejében. Még azzal kapcsolatban is megértő tudok lenni, hogy az ujjai rövidek és tömzsiek, az öklével egyetemben. De kértem, könyörögtem, hogy csak egy kicsit hagyja abba.

Ön ezt a szívességet nem tette meg nekem. Sőt! Érzéseim szerint teljes öklét tolta egyre mélyebben belém, miközben azzal jött Nekem, vajúdó nőnek, hogy

“Ennek nem kellene fájnia. Mi lesz itt szülésnél? A baba feje nagyobb lesz…”

És ezt rengetegszer elmondta Nekem, hogy a baba feje nagyobb lesz és ennek nem kellene fájnia. De nekem fájt. Ott feküdtem kiterítetten Ön előtt, szemérmemmel a nyitott ajtó felé, infúzióval az ágyhoz láncolva és korábbi erőszakom képei villantak fel, azon a napon, mikor a sors életet kívánt adni fiamnak és engem végérvényesen anyává tenni. Annyit készültem erre lélekben. Az anyaságra és a szülésre is. De erre nem. Önre nem tudtam felkészülni, mint ahogy a  rég elfeledett múltam betörésére sem.

Ön ezt nem tudhatta rólam, miképpen én sem tudom az Ön nevét. Ön számomra egy idegen, aki előtt kiszolgáltatottan feküdtem a szülőágyon, s kinek távozása után zokogtam, s a sokktól percekig rázkódtam.

Kérem Önt, ha valaha, valaki arra kéri, hagyja kicsit abba, tegye meg neki ezt a szívességet! Egy kicsit gondoljon a feleségére, a lányaira – ha vannak egyáltalán -, vagy valamelyik önnek kedves nőismerősére!

És kérem, ne jöjjön ilyen badarságokkal többé, hogy a “baba feje nagyobb lesz!” A baba feje kifelé jön, egy hosszadalmas tágulási folyamat végén. Egy olyan folyamat végén, mikor a test nem arra készül, hogy valamit befogadjon, hanem, hogy valamit kitoljon. Mivel Ön férfiember, megpróbálom érzékeltetni a különbséget:

Képzelje el, hogy valaki odamegy Önhöz és feldugja az ánuszába 2-3 ujját, amilyen mélyen csak tudja. Teszi ezt mindenféle előzetes stimuláció és kenőcs nélkül. Önnek ez valószínűleg fájna. És akkor az illető azt mondaná Önnek, hogy ennek nem kéne fájnia, mert a kakija vastagabb szokott lenni. Önt ez a mondat megnyugtatná? Hogy – “a kakija vastagabb lesz.” – Csökkentené szenvedését?

Remélem  nem mazochista és így egy kicsit megértőbb tud lenni azokkal a nőtársaimmal, aki a kezei elé kerülnek a jövőben.

Nőnap alkalmából kérem, gondolkodjon el ezen. Gondoljon arra, hogyha egy Nő azt mondja “fáj”, akkor az valóban FÁJ neki.

Köszönöm.

(És kérem, a közelembe ne jöjjön, az elkövetkező két héten!)