“Ó, ezért nem kell sírni”, “Hagyd már abba, mindenki téged néz!” “Most már megint mi a francért üvöltesz?”, “Nyugodj már meg!!!”, “Mindjárt kapsz egy pofont, hogy legyen miért sírnod!” – Haszontalanabbnál haszontalanabb mondatok, amik a “jól” megválasztott hangsúllyal kimondva csak tetézik a problémát. Nem tudom ki hogy van vele, de ha sírás közben rám parancsolnak, hogy hagyjam abba, azzal csak tovább fokozzák kétségbeesésemet. Valamiért a “Fel a fejjel”, Szedd össze magad!” frázisok sem működőképesek.
Gyermekkoromban a veréssel fenyegetés – csak fenyegetés – és a következő két mondat volt a sláger:
- “Nem szabad sírni, erősnek kell lenni!” – ennek eredménye többnyire az volt, hogy igyekeztem magamban elfojtani az érzéseimet és nem beszélni a problémáimról. Nem akartam ugyanis szégyenkezni amiatt, hogy nem vagyok “erős”
- “Mosolyogni kell, olyankor szép vagy, most csúnya vagy, mert sírsz” – persze, ha kicsit rossz kedvem volt, akkor is megkaptam, hogy mosolyogjak, mert akkor vagyok szép. Még egy ok, ami miatt “maszkot” kell erőltetnem magamra, hogy az emberek ne lássák, mi is lakozik bennem.
Az este, ma hajnalban a gyermek sírt, páromat akarta. Ő meg magát akarta volna munkaképessé tenni. A történéseket figyelve felmerült bennem az igény, hogy írni kéne neki egy szótárat ilyen és hasonló helyzetekre, mert már nem csak a csemeténket zavarta a nevének folytonos ismételgetése, a “nyugodj meg” és társaik ölelésében, hanem már engem is kezd irritálni. Babácska annyira kétségbe volt esve, hogy a közbelépésem csak tetézte a helyzetet, így a távolból figyeltem a folyamatos”csiki-csukizásukat” ami a “felveszlek, hogy megnyugodj -és már nem bírom hallgatni hogy sírsz” és a “leteszlek, mert nekem is dolgom lenne” között ismétlődött. Mindeközben vártam a pillanatot egy-egy letétel után, hogy a fiunk megnyugtassa magát annyira, hogy velem is hajlandó legyen kommunikálni, miközben a szótáramon gondolkodtam.
Erre reggel gyakorlatilag szembe jött velem egy 10 pontos lista, ami tökéletesen megfelel számomra, és valószínűleg minden kétségbeesett, megbántott, dühöngő kisgyermek – és érzékenyebb felnőtt- számára sokkal jobb segítséget kínál. Íme:
- Nyugodtan legyél most szomorú. (Minden okod meg van rá.)
- Ez igazán nehéz (lehet) számodra.
- Itt vagyok veled. (Osztozom a bánatodban.)
- Kérlek mondd el, mi bánt!
- Meghallgatlak.
- Értem, hogy ez nagyon rémisztő, bántó, szörnyű stb. volt számodra.
- Segíteni fogok neked, hogy ezen túl tudj lépni.
- Figyelek rád.
- Érzem, hogy most egy kis időre/magányra/térre van szükséged. Bár szeretnék most veled lenni. A közeledben leszek, ha készen állsz rá, beszéljünk erről, megtalálsz. (Ez az egyik kedvencem)
- Megértem, hogy ezt mennyire igazságtalannak érzed. (Értem a problémádat/bánatodat)
Na jó, kicsit kiegészítettem saját gondolataimmal, illetve igyekeztem magyarosítani, ahogy én mondanám. Forrásom ugyanis angol nyelvű. Én meg, habár megértem amit olvasok, magyarul már nehezebben fogalmazom meg.
Minden esetre valamiféle mankónak, inspirációnak nagyon jól használható. És mennyivel másabb, mint a megszokott rigmusok, amik azt a célt szolgálják, hogy a gyereket elhallgattassuk. Mennyivel jobb empátiával fordulni feléjük, mikor megbántódtak. Mennyivel jobb érzés, ha kibeszélhetik magukból a fájdalmat, ha érzik, hogy egy felnőtt, egy embertárs megérti és támogatja őket.
A gyermekeknek nem áll rendelkezésükre szomorúságuk, dühük, nemtetszésük kifejezésére más eszköz, csak a sírás. És törődő szülőként úgy illik hozzáállni, hogy az ő részéről bizony jogos a sértettség, a fájdalom. Még akkor is, ha felnőtt fejjel, vagy éppen a mi nézőpontunkból semmiségnek tűnik a kiváltó ok.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: