Az élet napos oldala

Ma ismét belefutottam egy adag pozitív gondolatos mantrába. Mármint olyanba, hogy gondolkodj pozitívan és mantrázd magadnak az ehhez hasonló frázisokat, hogy “minden okkal történik”, “mindennek megvan a jó oldala”, “a sorsom kovácsa én vagyok”, “hiszek a vonzás törvényében”, és hasonlók…

Erről az jutott eszembe, mikor még nagyon “ezoterikus” voltam és egyik este egy pasassal cseteltem, aki arról akart meggyőzni, hogy olyan nem létezik, hogy egy nőt akaratán kívül megerőszakolnak. Hiszen tudat alatt, az asztrál teste, a szelleme, a lelke, vagy valamelyik mélyebb lénye erre vágyik, és ezt vonzza be magának. A lélek fejlődéséhez erre szükség van, és tulajdonképpen a nő egy része akarja az erőszakot. Lelki szinten a nő az erőszakra vágyik.

Végigmenve ezeken a mantrázós, pozitív gondolatos sorokon, valóban helyt kell ennek adni. Ha azt mondom magamnak, a sorsomért én, egyedül én vagyok a felelős, annak irányítója én vagyok, akkor egyértelmű, hogy az engem ért erőszakért magamat teszem felelőssé.

Ha hiszek a vonzás törvényében, szintén én tehetek arról, ha megerőszakolnak.

Ha a karmában hiszek, akkor azért erőszakolnak meg, mert valami szörnyű dolgot tettem előző életemben.

Ha az ok-okozatban hiszek, akkor azért, mert biztosan úgy viselkedtem, úgy öltöztem, úgy néztem, vagy valami olyat tettem, ami miatt az erőszakért csak és kizárólag magamat okolhatom.

Ott van az is, hogy minden rosszban van valami jó. Szóval valóban, a személyiségfejlődésünkhöz, a lelki fejlődésünkhöz elengedhetetlen, hogy tanuljunk a minket ért erőszakból és egy kis cukorral limonádévá varázsoljuk, hiszen ami nem öl meg, az erősebbé tesz. Vagy nem?

Szóval itt vannak ezek a mantrázó, önsegítő frázisok, tele pozitív gondolattal és töltettel és az életet fantasztikusan  könnyűvé és csodálatossá varázsolják. Az ember annyira bele tud veszni ezekbe, hogy elfelejti, ez az egész lét ennél lényegesen bonyolultabb. És nem csak a “realitás” talaján, hanem az azon túli, “ezoterikus” környezetben is. Az ember egyre nagyobb és nagyobb pozitív felhőben találja magát, csak úgy úszik a fellegek fölött, boldogan, optimistán, mosolyogva, örülve minden egyes lélegzetvételnek, még annak is, ha szarba lép, hiszen biztos szerencséje lesz…

A legszebb, mikor az életbölcsességeiket elkezdik ezek a pozitivitással túltöltött egyének osztani fűnek-fának. Annak, akit éppen meg akarnak menteni, pusztán segítő szándékkal – na jó, mindenkit meg akarnak menteni. És akkor mondják az összetört embernek, hogy ne sírjon, próbálja a dolog pozitív oldalát észrevenni, meg tanulni a történtekből, meglátni benne a jót, meg citromból limonádét készíteni, és úgyis azt vonzza be, amit érdemel, vagy ahogy gondolkodik, mert ha kedves mindenkivel, akkor vele is mindenki kedves lesz, mosolyogjon és jobban fogja magát érezni, és az élet szép, és a magad szerencséjének kovácsa vagy, a sorsodért te felelsz, te irányítod, és gondolkodj pozitívan, mert az neked jót tesz és akkor csupa jó dolog fog veled történni…

Adják a tanácsot a segítőkész emberek akkor is, ha nem kérünk belőle, akkor is, ha nem tudják mi a baj, mi történt, mi az ok a szomorúságra. Minden bizonnyal nagyon “ezoterikusnak” és empatikusnak, már-már megmentőnek és mindent tudónak gondolhatják magukat, olyannak, aki tudja a Titkot. De valóban olyan érzékeny lelkek, ha egy megerőszakolt nőnek, gyereknek, férfinak, emberi lénynek elkezdenek beszélni a vonzás törvényéről? Az ok-okozatról? Saját sorsunk irányításáról? Ó, ekkor ők nem csinálnak mást, csak áldozat-hibáztatnak. Lehet a tudtukon kívül, de megteszik, hiszen nem mindent tudók, vagy éppen mindent látók, nem guruk. Csak bemantrázzák maguknak az élet nagy “bölcsességeit”.

Jó dolog pozitívan gondolkodni, de ha túlfújjuk azt a lufit, az bizony kipukkan, és minél nagyobb volt, annál magasabbról csapódunk szélsebesen a talajba. Mindaddig pedig észrevétlenül is mások lelkébe tiporhatunk egy-egy segítő megmozdulásunkkal. Szóval csak óvatosan. Elvégre, a “jóból is megárt a sok.”