Beutalás

Nőgyógyász, kedves ember. Rám néz, kérdi, hogy érzem magam, kicsit beszélgetünk, majd finoman felveti, adna egy beutalót a kórház kismamákkal foglalkozó pszihológusához? Jön nekem a hormonokkal, és hogy ilyenkor másabb az ember pszichés működése, meg a kér év alatt jobb kedélyűnek ismert meg… Ez utóbbi igencsak meglepett, mert az előző terhesgondozásom alatt is csőstűl jöttek az ilyen-olyan érthetetlen problémák. Sőt! Akkor gyakorlatilag minden nap valamiért elbőgtem magam – ami most egyáltalán nem jellemző- és ő ennek ellenére jókedélyű, vicces nőnek isnert meg… Szóval, igazán kedves, főleg, hogy annyi “beteg” mellett egyáltalán emlékszik. Az tény, hogy kezdek kicsit szarkasztikus, illetve cinikusabb lenni a kelleténél és a szemeim is eléggé árulkodóak lelki állapotomról. Szóval, azt nem lehet tagadni, hogy egy kis pszichológiai gondviselés jót tenne, de nem feltétlenül keresném a probléma okát a hormonális változásokban. Ígyhát próbáltam meggyőzni, hogy nem azoktól a kis izéktől vagyok depis és fáradt, hanem a költözés, neg anyám valószínűsíthető Borderline-szindrómájától, érzelmi éretlenségétől, drámázásától, meg a gyerek is nyűgösebb, és akkor felkeresem a saját pszichológusomat… De ragaszkodott a beutalóhoz a kismamákra specializálódott pszichológusukhoz, így hát beutaltattam.

Egyébként anyám elutazott “pihenni” vagy ilyesmiket mondogat másoknak telefonba, de hogy hová? Azt senkinek nem árulja el. Így az egész utazásának van egy olyan színezete, mintha szanatóriumba vonulna… Persze, mi itthon tudjuk, hogy az öccséhez megy, mert itthon felforgattuk a lakását, s vele együtt az életét. Igazság szerint, ha befeküdne kicsit a pszichiátriára, hasznosabb lenne számára, de hátha sikerül így is átértékelnie a helyzetet, minket és önmagát. 

Erre mondják, hogy “álmodik a nyomor”? Hú… Az a kismamapszichológus felkötheti a nadrágját! Na, majd elküld a sajátomhoz, mint a múltkor, hogy ” ő nagyon jó!” Mást se hallok róla, csak ezt, és elismerem, tényleg jó a pszichológusom.