Az otthonszülés margójára

Ismét téma lett Geréb Ágnes ügye. Megvallom, nem igazán tudom, hogy pontosan miről is van szó, csak azt tudom, hogy régi ügy. Most (állapotomból kifolyólag) inkább csak a kommenteket olvastam el itt-ott. Aztán megnéztem a Wikipediát, hogy úgy vázlatosan, mit is tett ez a Geréb. És felmerült bennem néhány kérdés, mint gondolkodó emberben:

1. Szóval azt írta a Wiki, hogy kb. 3500 otthonszülésnél volt jelen. Az ismert 2 eseten kívül mennyi újszülött halt még meg a kezei között otthonokban? (Kezei között 1, általa született babák közül, ha lehet hinni a forrásnak 3, de már kórházi körülmények között.)

2. Kórházi tevékenysége során mennyi általa vezetett szülés végződött ilyen-olyan halálesettel?

3. A többi régóta praktizáló szülészorvosnak milyen hasonló statisztikai eredményeik vannak?

Érdekel ez engem pusztán statisztikai szempontból. Félreértés ne essék, együtt tudok érezni a halott csecsemőjét kezében tartó anyával, aki mellesleg Geréb Ágnest választotta, és az otthonszülést; mint ahogyan át tudom érezni annak a szülő nőnek a fájdalmát, akinek a szülés közben meghalt babáját a szeme láttára dobják a “kukába”, úgy hogy nem láthatta, nem foghatta, nem búcsúzhatott el tőle és még csak el sem temethette. Úgy gondolom, ez a kép nem véletlenül készülhetett:

Gondolom, mivel azt olvastam a Wikin, hogy Geréb Ágnes pszichológus is, tudatában van ennek a fontosságával. Mármint, hogy hogyan könnyebb feldolgozni a gyászt. Azt is olvastam, hogy elsők között csempészett be apákat a szülésekre Magyarországon. Ami számomra szimpatikus. Annak ellenére, hogy eleinte egyáltalán nem akartam apás szülést. Párom szeretett volna bent lenni velem. És ahogy teltek a hónapok, jobban meggondoltam a dolgot: Fogadott orvosra, szülésznőre, bábára nem volt anyagi keretünk. A szülésnél bent lesz velem legalább 4-5 vadidegen ember, ha nem több. Ha nincs saját szobám, ott vagyok más idegen, vajúdó, esetleg szülő nő mellett. Úgyhogy belementem. És milyen jó volt, hogy ott ült mellettem és fogta a kezem. Engem egy szülészorvos traumatizált, párom keze jelentette az egyetlen biztos pontot a hidegrázásos remegéses sírás közepette. (Az, hogy most bennem növekszik egy újabb élet javarészt 1 év pszichoterápiának köszönhető.)

Sok szüléstörténetet olvastam, amik nem csak az anya, de a baba sérülésével is jártak, kórházi körülmények között. Olyan eseteknél is, amikor kis rizikófaktorú terhességről volt szó. Egészséges babák betegednek meg, sürgetés miatt sérülnek, rosszul időzített császár miatt vágás éri a testüket és hasonlók. Olvasok arról a sok felesleges fájdalomról, amit a szülő nők élnek meg kórházakban, orvosok által; persze mondván, hogy “most a baba fontos” – és gondolnak arra, hogy éppen hétvége van, vagy más dolgom lenne, vagy nem akarok esetleges műhibapert, szóval felejtse el anyuka a gátvédelmet, stb. stb…)

Nem tudom, milyen az angol egészségügy, de ott -állítólag- felajánlják a várandós nőknek az otthonszülés lehetőségét. (A hetekben olvastam egy szép szüléstörténetet ezzel kapcsolatban.) A briteknek van valami statisztikájuk arra, hogy kis rizikófaktorú terhességnél biztonságosabb otthon szülni, mint kórházakban, mert az esetleges fertőzések így elkerülhetőek – mind a baba, mind az anya számára. Olvastam egy másik történetet, egy német nyelvterületre költözött szülésznőtől, hogy mennyire más ott a “rutin” és mennyire vissza kellett fognia magát, hogy ne csináljon ilyen-olyan “felesleges” beavatkozásokat, amiket nálunk automatikusan végeznek. – Ha jól emlékszem faros szülés volt, gátmetszés -és annak repedése- nélkül. (Hihetetlen, nem?)

Egyszer láttam egy videót: egy fekete nő elvonultan hozta világra gyermekét. Azt írták, hogy “hihetetlen, hogy orvosi segítség nélkül képes szülni”. – Számomra ez furcsa. Furcsa, hogy nem tudjuk elképzelni a szülést orvosi segítség nélkül. A szülést, ami egy természetes folyamat. Elvégre a női test erre lett “kitalálva”, és alapesetben képesnek kell lennie erre. Igen, vannak komplikációk, vannak kirívó esetek, amikor valóban szükség van az orvosi beavatkozásra – de nem kellene automatikusan csinálnia az orvosnak “valamit”:  legalább egy burokrepesztést, oxitocint adni, gátat metszeni, hasba könyökölni…, csak azért, hogy elmondhassa, ő tett valamit a szülés alatt, tennie is kell, ezért kapja a fizetését. Azt írta a szülésznő, hogy ő és az orvos gyakorlatilag nem csináltak semmit, csak ott voltak az anyuka mellett és kísérték a szülést, de nem avatkoztak annak természetes folyamatába.

Ennyire elszakadt volna a civilizált ember a természettől? A nyugati ember, az otthonszülésekkel, a kádban szüléssel, a megválasztható testhelyzetekkel, a szülesztés helyett a szüléskíséréssel vajon képes közelebb kerülni egy újabb reneszánsz szemlélethez? Lesznek-e újra szülőszékek, vagy marad az ágyban szülés? (Ami valljuk meg, nem a babát, vagy a szülő nőt, pusztán az orvosok kényelmét szolgálja.)