Helló 2018!

Már az előkészületek sem egyszerűek. Miért van az, hogy így év végén az emberek ennyire képesek kikelni magukból? A fényhiány teszi? Vagy a villogó fénynek? A karácsonyi zenék fülbemászó giccses nyomása, hogy legyünk boldogok és szeretettel teliek?

Emlékszem, szenteste előtt bandukoltam át a zebrán egy körforgalomnál,  egy idősebb úr után. Erre a sofőr rámdudál, hogy szedjem a lábam. Beintettem neki. Ő meg vissza. Meg kellett volna állnom az úttest közepén, hogy ismertessek vele 3 – részemről nyomós indokot.

1. Lakott területen belül vészhelyzet esetén indokolt a dudálás.
2. A zebrán tetszik, nem tetszik, a gyalogosnak van elsőbbsége.
3. Így a harmadik trimeszter tájékán, enyhén görcsölő méhhel, légszomjjal és folytonos vizelési ingerrel hagy döntsem már el, hogy milyen tempóban haladok az amúgy csúszós úton.

Mindegy…

2018 embert-próbáló kihívásokat tartogat számomra, számunkra. Most tartunk a festés-glettelésnél. Ha kész, költözünk anyámhoz. Ennek senki nem örül. Van egy lakásom, eladjuk. A hitelt kifizetjük, aztán gyűjtögetünk pár évig, egy kisebb, kertes házikóra, valamelyik környező településen. Addig marad a panellét. Anyámnál. És azt bizony el lehet hinni, nem lesz könnyű. Legutóbb, olyan 4 évvel ezelőtt, mikor még bérlők laktak nálam, s hazakényszerültünk jönni mesés fővárosunk még mesésebb nyóckeréből, egy évet anyámnál szálltunk meg. Az első hét után, éjjel az utcára rohantam bőgve, hogy csendet akarok. El lehet képzelni: Emberek üvöltöztek, petárdák robbantak, tűzijátékok fénylettek fel az égbolton… Valahogy mégis nyugodtabb volt minden, pedig a világ a feje tetején állt. Akkor négyen voltunk két félszobára, anyám egy egészre. Párom, én és két macska. Egy évig tartott. Most három évre készülünk. Két felnőtt, két macska, egy kétéves és egy újszülött. Két félszoba, és a konyha-étkező fele. Ez lesz a mi lakrészünk. Hónapok kellettek, hogy megbékéljek a gondolattal.

Már az előkészületek sem zökkenőmentesek. Párom glett-művészete hagy némi kívánnivalót maga után, s nem engedi, hogy segítsek. Erről csak annyit, hogy amíg ő megcsinál egy falat, addig én hármat. Még ilyen állapotban is. Tudom, mert mikor a lakásom falát bűvöltük, szintén várandós voltam. De, hogy mondani szokás: “jó munkához idő kell”. Csak idegzetet is adjanak hozzá, mert egyre ingerültebb. Az anyámnál töltendő évek próbára fogják tenni a kapcsolatunkat is. Félek a fiúkra is rossz hatással lesz. Nehéz egy érzelmileg labilis és éretlen, következetlen, ugyanakkor manipulatív felnőtt mellett gyereknek lenni. A legjobban őket féltem.

2018 embert-próbáló év lesz. Költözés anyámhoz, lakáseladás, szülés, kialvatlanság… Felesleges fogadalmat tennem. Nincsenek fogadkozásaim, csak terveim. Az, hogy valamikor szeptember környékén elkezdem a vállalkozásomat építeni. Ha az új jövevény is engedi. Kismanóval meg amennyit csak lehet foglalkozom, hogy behozzuk azt a 3-4 hónapot, míg anyám vigyázott rá. Egyikünknek sem tett jót a kényszerpihenőm.

Szóval valami ilyesmiről fog szólni ez a blog. Igencsak öncélú lesz. Amolyan szelfhelpblog. Hiszen kell egy hely, ahhol leírva, gondolataimat megtisztítva láthatom a téboly közepén. Sok sikert és kitartást a következő évhez!

PáPá